Hírek : Gödöllőre látogattunk |
Gödöllőre látogattunk
2008.09.28. 22:36
Gödöllő - Dunaújváros 8. forduló
Szép öszi napsütésben, egy kicsit korán reggel hét órakor indultak a gyerekek a 8.-ik forduló mérkőzés helyszínére,a gödöllői mezőgazdasági egyetem területén talákható focipályára.
Mint később kiderült nem is olyan egyszerű a pályát megtalálni,máshol sem,mert sajnos a mai emberkék nem igazán tudják hogy amelyik városban élnek ven-e egyáltalán focipálya.
Az egyetemi városrészt már teljesen körbe autÓtóztuk egy-két kerékpáros útbaigazítását követően,sőt mikor egy presszó teraszán reggeli kávéát fogyasztó két úriembertől útbaigazítást akartunk kérni,
még meg sem szólaltunk és tudták hogy a focipályát keressük,szivélyesen elmagyarázták h merre,aztán kiderült hogy mégsem ott van a mérkőzés,merthát az egyetem területén több focipálya van.
Végül oda találtunk!
A mérkőzés.
Jól kezdődött számunkra szépen átvettük az irányítást,szokásos sokpasszos játékkal próbáltuk veszélyeztetni az ellenfél kapuját,hibák most is becsúsztak.
A 3. percben Roli a baloldalon megindult három játékost kicselezve lőtt,a labda a bal kapufa
mellett hagyta el a játékteret!
A 4. percben Geri eresztett el egy lővést,de nem jutott el a kapuig mert a védők bele vetőttek az ötösön.
Szintén a 4. percben jutottak el a vendégek a mi kapunkig,de szerencsére H.Norbi közbelépésének köszönhetően nem alakult ki veszély.
A 7. percben Pityuka próbálkozott lővéssel de ez nem sikerült erősre így a labda el kerülte a kaput.
A 8. percben veszélyes helyről jutottunk szabadrúgáshoz,a tizenhatos vonaláról Márkó szépen ívelt,de a labda a bal kapufa mellett hagyta el a pályát.
16. percben végre megtört a jég,a tizenhatos közelében baloldalon jutottunk szabadrúgáshoz,amit Roli bepasszolt laposan büntetőterületre,majd a nagy kavarodás végénm Viktor szemfülesen beemelte a labdát a hálóba!0-1!
18.percben elszaladt az ellenfél csatára,de ismét H.Norbika szorongatásában messziről a kapu fölé emelt.
19.percben ismét örülhetett a vendég szektor,ugyanis 18 méterről egy szép lövéssel Dávid a kapuba talált!0-2!
22.percben egy szép passz sorozat végén Sz.Soma próbálkozott 18 méterről,de ezuttal a kapus a helyén volt és fogta a labdát.
A 23.percben szépített a hazai csapat,40 méterről elvégzett szabadrúgást előre íveltek,az ötösön ólálkodó csatár fejjel megcsúsztatta a lasztit és sajnos Dorián kezei között átment.1-2!
31,percben Sz.Soma ismét elengedett egy lővést 20 méterről de a kapus ismét a helyén volt és fogta a lasztit.
Szünetben cseréltünk Beni lépett pályára,Pityuka helyére, aki rúgást kapott.
A második játékrészt kicsit lassan kezdtük,de továbbra is megtartottuk főlényünket jobbára az ellenfél területén folyt a játék.
Sajnos a negyedik perc végén bekövetkezett a már védjegyünké vált rossz,de főleg gyenge hazaadás és az eddig is a mi kapunkra veszélyes egyetlen hazai csatár elcsípte a labdát majd a Doriánt kicselezve besétált az üres kapuba,hidegzuhany.2-2!
Percekig nem tuttuk hol vagyunk majd a7. percben Roli a baloldalon becseleszte magát az ötösön belülre,de a vissza passz nem sikerült így nem alakult ki helyzet.
10.perc,Geri helyett a mi csapatunkban elöszőr, a két évvel fiatalabb Balogh Ádám lépett pályára.
11.perc Dávid helyére aki megsérült Á.Norbi lépett pályára.
14.percben jobboldali szögletet követően Viktor közelről az oldalhálót találta el.
16.percben a kaputól 25 méterre szabadrúgáshoz jutottunk Á.Norbin volt a sor,de szinte ugyan oda rúgta mint az első féidőben Márkó,a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
20.perc Á.Norbi elött adódott lehetőség,igaz lesről indult de sajnos a védő utolsó pillanatban utólérte és szögletre mentett.
A 21.perceb megint elszalatt az ellenféle egyetlen csatára de most Beni szorongatásában 16-ról fölé lőtt.
23.perc,szöglethez jutottunk amit röviden végeztünk el majd Sz.Soma beívelését követően az ötösön belül pattogó labdára Márkó lecsapott és bevágta az alsó sarokba!2-3!
27.perc az ujonc B.Ádám kapott labdát Szellák Somától a tizenhatoson belül kicslezett egy védőt majd pazarul kilőte a hosszú felsőt,szép volt!2-4!
A gól után Roli helyett Dominik lépett pályára.
30.perc.Kapus csere,Dorián helyére Katona Ádám állt a vendég kapuba,a csapatkapítányi szalagot H.Norbi vette át.
A 34.perc az ellenfél jutott el a kapuig,de a kerezstbe ellőt labdára szerencsére H.Norbinak köszönhetően nem tudott lecsapni az ellenfél,
mert a kapunk is üresen tátongott.
A bíró lefújta a meccset.
Összességében helyenként jól futballozva,nagyon szép passzsorozatokkal,de rengeteg hibával is ,rövid,erőtlen passszokkal,rossz hazaadással,
egy gyengébb ellenféllel szemben megérdemelten nyertünk.
Azért ennél sokkal több kell a jövőhéten a Láng ellenen hazai pályán.
Gólszerzők: Markovics Viktor
Csala Dávid
Nagy Márk
Balogh Ádám
Cserék: Sztojka Pittyúka helyére Szabó Beni
Geri helyére Balogh Ádám
Csala Dávid helyére Ásványi Norbi
Bartha Roli helyére Dominik
SZÉP VOLT FIÚK!!!
HAJRÁ ÚJVÁROS!!!
|