Dunaújvárosi VSI 97

Egy focista élete a legnehezebb...Lemondani mindenről, feltenni mindent valamire, és sokkal nehezebb egy beadást másodperc törtrésze alatt kiszámítani, mint egy ötsoros matekpéldát, mert azt kijavíthatod, de meccsen meg lehet csak az az egy helyzeted lesz, amivel döntőt nyerhetsz.."  Football ♥

FŐOLDAL HÍREK TÁRSALGÓ ARCHIVUM FOCIVILÁG JÁTÉK        












 

 

 

Lelátó
Indulás: 2008-09-14
 
Hírek
Hírek : 1. forduló

1. forduló

  2010.09.08. 21:59

Szép játék, kihagyott helyzetek és vereség Tatabányán.


Az első fordulóból elmaradt mérkőzés pótlására, utaztunk Tatabányára. Jól indult a mérkőzés, mert az eddigi mérkőzésekkel ellentétben, nem ijedtünk meg már az elején, szépen magunkhoz vettük a mérkőzés irányítását, jól járattuk a labdát, igaz hogy fölényünk eléggé meddőnek bizonyult, mert a labdabirtoklás kivételével, nem sok veszélyt jelentettünk az ellen kapujára. Ahogy teltek a percek, úgy próbáltuk feljebb tolni a védősorunkat, és egy két elfutásból helyzetbe is kerültünk. Aztán a házigazdák, jutottak szöglethez, amiből sajnos megszerezték a vezetést, ugyanúgy, mint a felcsúti mérkőzésen, nem tudunk időben felszabadítani, természetesen megint az ellenfél találja meg először a labdát és szerzi meg a mindent eldöntő találatot. A második félidőre is meg tudtuk tartani mezőnyfölényünket, akadt még néhány helyzetünk, de ajtó-ablak helyzetben sem tudtunk gólt szerezni. A másik oldalon is akadtak helyzetek, de szerencsénkre azok is kimaradtak, így hát már a negyedik vereségünket könyveljük el ebben a bajnokságban, ráadásul másodszor kapunk ki egy góllal, úgy hogy nem érdemlünk vereséget. Ha a Felcsút meccs után azt írtam, hogy erre a játékra lehet építeni, akkor a mai meccs után ez az állítás már többszörösen is igaz. Gratulálunk az egész csapatnak, valahogy ma úgy éreztem, hogy mindenki, kivétel nélkül, odatette magát és mindent megtett annak érdekében hogy nyerjünk, még ha ez nem is sikerült. Természetesen gratulálunk a házigazdáknak, a győzelemhez, és további sok sikert kívánunk nekik.

SZÉP VOLT FIUK !!! HAJRÁ ÚJVÁROS !!!

 
Kezdőcsapat:
Mikler Dani, Szabó Beni, Tóth Józsi, Kubicza Patrik, Nagy Márk, Fogas Ádám, Lehrreich Soma, Hajdú Norbi,
Bartha Roli, Csányi Dávid, Cséplő Krisztián.
Cserék:
Lehrreich Soma helyett Jónás Erik, Cséplő Krisztián helyett Gerzsényi Erik, Csányi Dávid helyett Finta Balázs,
Bartha Roli helyett Beszedics Tibi.
További kispad:
 Furuglyás Kristóf, Katona Ádi.

A mérkőzésen készült képek >>>

Még nincs hozzászólás.
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!